Hírek

U21: Szlovéniában játszik a válogatott, Gera Zoltán keretet hirdetett
2020. augusztus. 26., 13:59

A Gera Zoltán vezette U21-es válogatott utoljára tíz hónappal ezelőtt, tavaly novemberben lépett pályára nemzetközi mérkőzésen, a koronavírus-járvány miatt azóta minden tervezett találkozó elmaradt. Szeptemberben azonban újra lehetőség nyílik egy kilenc napos közös összetartásra, amelyet egy szlovéniai felkészülési mérkőzés zár a társrendező házigazdák ellen.

Gera Zoltán ezúttal nem számíthat Szalai Attilára, Szőke Adriánra és Schäfer Andrásra, mindhárman az A-válogatottba kaptak meghívót. Ennek is köszönhető, hogy több új játékost is megnéz a szakmai stáb, így az ajkai Kovács Nikolaszt, a tavaly U17-es világbajnokságon járt, 18 éves Balogh Botondot, a nála egy évvel idősebb, nyártól a Honvédban játszó Tóth-Gábor Kristófot, az MTK-ban az élvonalban is jó teljesítményt nyújtó Mezei Szabolcsot, a budafoki Takács Ronaldot, és a Vasas középpályás duóját, Hidi M Sándort és a hosszú sérülését maga mögött tudó Kleisz Márkot.

A keret augusztus 30-án találkozik, szeptember 3-án a Budafokkal játszik felkészülési mérkőzést, majd szeptember 6-án elutazik Szlovéniába, ahol másnap lép pályára a házigazdák válogatottja ellen.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Demjén Patrik (ZTE)
Varga Ádám (Ferencváros/Soroksár)
Zöldesi Illés (DVSC)

Védők:

Bolla Bendegúz (MOL Fehérvár FC)
Kovács Nikolasz (Ajka FC)
Szűcs Kornél (DVTK/Kazincbarcika)
Balogh Botond (Parma)
Tóth Bence (Vasas)
Nagy Zsombor (MTK Budapest)
Hinora Kristóf (Vasas)
Gergényi Bence (ZTE FC)

Középpályások:

Hidi M. Sándor (Vasas)
Csonka András (Ferencváros)
Kiss Bence (Haladás)
Palincsár Martin (MTK Budapest)
Kleisz Márk (Vasas)
Mezei Szabolcs (MTK Budapest)

Támadók:

Szánthó Regő (ZTE)
Takács Ronald (Budafok)
Szabó Máté (Budafok)
Schön Szabolcs (MTK Budapest)
Bíró Bence (MTK Budapest)
Tóth-Gábor Kristóf (Budapest Honvéd)

Menetrend
Csoportkör 2021. március 24-31.
Döntő 2021. június 6., Ljubljana
Sorsolás
2020 dececember 10.
Egyenes kieséses szakasz
2021. május 31-június 6.