Hírek

Gera Zoltán: Jobb csapattól kaptunk ki
2021. március. 30., 20:30

A csapatkapitány és a magyar csapat egyetlen góljának szerzője, Bolla Bendegúz elmondta, nem sikerült az, amit megbeszélt a csapat a találkozó előtt, méghozzá, hogy végig koncentráltak legyenek.

 Úgy gondolom, ez fejben dőlt el. Elkezdték rúgni a gólokat és szétestünk. Ha pedig ez megtörténik, azt megbüntetik. Próbáltam tartani a lelket a többiekben, végig beszélni hozzájuk. De ha valaki felveszi a válogatott mezt és nem érzi, hogy ezt nem tehetjük meg, így nem eshetünk szét, az nem ide való. Fiatal még ez a brigád, tapasztalatszerzésnek jó volt e a három mérkőzés, de láthattuk, milyen messze van a nemzetközi szint és milyen sok területen fejlődnünk kell még.

Skribek Alen pedig úgy fogalmazott, szélsőként neki is sokat kellett védekeznie, hiszen a hollandok rengeteget támadtak.

 Az első gólok után még próbálkoztunk, de ahogy nőtt a különbség, én is úgy éreztem, hogy szétestünk. Az a hozzáállás kellett volna 4–1-nél is, mint ami a románok ellen 1–0-nál vagy 1–1-nél megvolt.

Gera Zoltán szövetségi edző elmondta, az első félidőben jól tartottuk magunkat, helyzeteink voltak, a második játékrészt viszont rosszul kezdtük és összehoztunk egy tizenegyest.

 A második 45 percben is mentek a hollandok a labdákért és igyekeztek gólokat szerezni, nekik fontos volt a nagy különbségű győzelem. Készültünk rá, hogy mi lesz, ha hátrányba kerülünk. Jobb és tapasztaltabb volt az ellenfél, ami persze lehet csak egy kifogás, de egy erősebb csapattól kapott ki a mi fiatal együttesünk. Három-négy gól után bizonytalanok voltunk, menjünk-e előre vagy sem, ilyenkor nagyon nehéz helyzetbe kerülnek a labdarúgók. A válogatottunk fejlődött és bizonyította, hogy van tartása. Nem szabad most ezeket a fiúkat lehúzni e miatt az eredmény miatt, rájuk fog épülni a következő U21-es keret.

Menetrend
Csoportkör 2021. március 24-31.
Döntő 2021. június 6., Ljubljana
Sorsolás
2020 dececember 10.
Egyenes kieséses szakasz
2021. május 31-június 6.