Hírek

Ismét a szlovénok ellen készül az U21-es válogatott
2020. szeptember. 29., 18:07

A Gera Zoltán vezette U21-es válogatott szeptemberben játszotta le első idei felkészülési mérkőzését, akkor 3-0-ás vezetésről 3-3-as döntetlent ért el a szlovénok ellen Szombathelyen.

Háromgólos előnyről döntetlen a szlovénok ellen

Háromgólos előnyről döntetlen a szlovénok ellen

A mieink 60 percig nagyszerűen játszottak a szlovénok elleni szombathelyi felkészülési mérkőzésen, de a hajrára a vendégek fölénybe kerültek, és kiegyenlítettek. 3-3 lett a végeredmény.

Tovább

Az októberi összetartás végén ismét egy nemzetközi mérkőzés szerepel a programban, és ezúttal is Szombathely lesz a helyszín, a szlovén válogatott pedig az ellenfél (a találkozót október 13-án, 18.00 órakor játsszák le zárt kapuk mögött, de az M4 Sport élő közvetítése mellett).

A mieink keretében vannak változások, több olyan labdarúgó is meghívót kapott, aki szeptemberben különböző okok miatt nem volt tagja az együttesnek. Első alkalommal lesz ott Gera Zoltán csapatában a DVSC 20 éves csatára, Bárány Donát, aki a Merkantil Bank Ligában ontja a gólokat, 10 forduló után már nyolc találatnál jár. A győri Temesvári Attila szinten először bizonyíthat az U21-es válogatott szakmai stábjának, és kerettag lett a kispesti Szendrei Norbert is.

Bolla Bendegúz legutóbb az A-válogatottba kapott meghívót, ezúttal viszont az U21-es csapatot segítheti, míg a Puskás Akadémia játékosai közül Deutsch László és Kiss Tamás is ott lehet az október 4-én, vasárnap kezdődő edzőtáborban.

– Örülünk, hogy ismét lehetőségünk nyílik a közös munkára, és egy újabb nemzetközi mérkőzést játszhatunk az összetartás végén – mondta az mlsz.hu-nak a kerethirdetés után Gera Zoltán. – Egyre több fiatal szerepel az élvonalban, vagy nyújt kiemelkedő teljesítményt a másodosztályban, így ismét kipróbálhatunk néhány új játékost, akik eddig kevésbé voltak a látókörünkben. Egyre nagyobb a verseny a keretbe kerülésért, néhány poszton kimondottan nehéz volt döntést hozni a kerethirdetés előtt, mert többen is jó teljesítményt nyújtanak klubcsapatukban. Az is örömteli, hogy sok fiatal harcolta ki a helyét a csapatban, olyan futballisták, akik még a jövő évi korosztályváltás után is az U21-es válogatottat erősíthetik. A szeptemberi, szlovénok elleni mérkőzés számos pozitívumot hozott, szeretnénk építeni ezekre az előttünk álló edzőtáborban, védekezésben viszont fejlődnünk kell, hogy ne legyenek olyan kilengések a játékunkban, mint a szlovénok ellen az utolsó félórában.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Demjén Patrik (ZTE)
Varga Ádám (Soroksár)
Kovács Péter (Budaörs)

Védők:

Bolla Bendegúz (MOL Fehérvár)
Hinora Kristóf (Vasas)
Szűcs Kornél (DVTK)
Balogh Botond (Parma)
Nagy Zsombor (MTK Budapest)
Temesvári Attila (ETO FC Győr)
Gergényi Bence (ZTE FC)
Deutsch László (Puskás Akadémia)

Középpályások:

Kiss Bence (Haladás)
Hidi M. Sándor (Vasas)
Palincsár Martin (MTK Budapest)
Májer Milán (ETO FC Győr)
Mezei Szabolcs (MTK Budapest)
Szendrei Norbert (Budapest Honvéd)

Támadók:

Szánthó Regő (ZTE FC)
Kiss Tamás (Puskás Akadémia)
Schön Szabolcs (MTK Budapest)
Szabó Máté (Budafok)
Bíró Bence (MTK Budapest)
Bárány Donát (DVSC)

Menetrend
Csoportkör 2021. március 24-31.
Döntő 2021. június 6., Ljubljana
Sorsolás
2020 dececember 10.
Egyenes kieséses szakasz
2021. május 31-június 6.