Hírek

Gera Zoltán: Nem tudok szemrehányást tenni a játékosoknak
2021. március. 24., 23:28

Hatvan percig bírtuk a német nyomást

Hatvan percig bírtuk a német nyomást

U21-es válogatottunk vereséggel kezdte a hazai társrendezésű Európa-bajnokságot, a német csapat végig nagy mezőnyfölényben játszva magabiztos győzelmet aratott a Sóstói Arénában.

Tovább

Bese Balázs bár kapott három gólt, többször is bravúrra volt szükség tőle, hogy megmentse a csapatot a nagyobb arányú vereségtől a németek elleni Eb-csoportmérkőzésen (0–3):

– Hatvan percig jól védekeztünk, stabilak voltunk és visszafogtuk őket. Aztán megtörték a jeget és onnantól még jobban az ő akaratuk érvényesült, nagy volt rajtunk a nyomás. A beadásaik veszélyes helyekre érkeztek, ezeket nehéz kivédekezni – értékelt a lefújást követően a magyar hálóőr. – Természetesen ki fogjuk elemezni a találkozót, de ezt a vereséget még ma fel kell dolgoznunk, mert még két nagyon fontos mérkőzés vár ránk Románia és Hollandia ellen.

Deutsch László szerint az első félidben sikerült végrehajtani, amit a csapat megbeszélt. A védekezés túl sok energiát vitt el viszont, így nem tudtak a támadásokra koncentrálni. Két beadásból aztán két nagyon hasonló gólt kapott a válogatott a második játékrészre sebességet váltó német együttestől.

 Egyből nagyon magasan letámadtak a németek és nem engedtek ki minket – mondta ezt már Mocsi Attila. – Nagyon jó erőnlétben voltak és meg is jött az eredmény a számukra. Ezt a ritmust nehéz felvenni. Az első bekapott gól után visszaesett a játékunk, de egy nagyon erős csapat ellen álltunk ki. Meg fogjuk nézni, mit kellett volna máshogy csinálni, de holnap délutántól már a románokra készülünk.

Gera Zoltán szintén azt emelte ki, hogy a védekezés és a németek gyors labdajáratása nagyon sok energiát vett ki a csapatból.

– Elfáradtunk a második félidőre, de nem tudok szemrehányást tenni a játékosoknak, hiszen mindent megtettek, amit kértünk tőlük. Nem tudtuk eltüntetni a különbséget, de a mérkőzés után azt mondtam a fiúknak, hogy emeljék fel a fejüket, ilyen szintű mérkőzést még talán sosem játszottak, Bundesligában és Bajnokok Ligájában szereplő játékosok ellen. Ebből tanulunk. Az első félidőben le tudtuk őket lassítani, a másodikban már ez nem sikerült. Újra meg kell néznünk a találkozót, de a játékosok mindent megtettek, küzdöttek. Hiányérzetem abban van, hogy amikor labdát szereztünk, nem tudtunk gyorsan támadásokat vezetni, nem tudtunk kijönni, így nem jutottunk el helyzetekig sem – mondta Gera Zoltán, akinek csapata játékához a német szövetségi edző is gratulált. – Úgy látom, hogy vannak velünk olyanok, akik a jövőt fogják jelenteni a magyar labdarúgás számára. A románok közben döntetlent értek el a hollandokkal. Ellenük több lehetőségünk lesz a támadásokra, az ő találkozójukat is elemezni fogjuk, már erre kell készülni.

Menetrend
Csoportkör 2021. március 24-31.
Döntő 2021. június 6., Ljubljana
Sorsolás
2020 dececember 10.
Egyenes kieséses szakasz
2021. május 31-június 6.