Under21
Budapest
Bozsik Aréna

Befogadóképesség

9.500

Építés éve

2020

 

Budapest, Magyarország fővárosa, és egyben legnépesebb települése is. A 23 kerületre osztott fővárost a Duna kettészeli, azonban 16 híd összeköti, így megalkotva az egységet Buda és Pest között. Budapest hídjai ma már nem csupán a két part közötti kapcsolatot megteremtő műtárgyak, nevezetességek hanem közösségi terek is.

A Duna két partján elterülő- világörökségi környezetben található város, minden idelátogató szívéből elrabol egy kis darabot. Budapesten egyszerre van jelen a nyári esték fiatalos lendülete és a múltat idéző nosztalgia. Fővárosunk már lassan 150 éve jelképezi számunkra az álmok és a kortalanság megvalósulásának helyszínét.

Aki szórakozásra vágyik, bátran válogathat a városban működő számtalan zenés- táncos esemény és a több, mint 10.000 vendéglátóhely közül. A nyugodt városi séták és nevezetességek szerelmesei olyan látnivalókkal találkozhatnak, mint a Hősök tere, az Andrássy út, a Szent István Bazilika, a Várkert Bazár, vagy éppen a Halászbástya és a Mátyás Templom.  

Nemcsak a város hangulata és történelme gazdag, de sokszínű kultúrája, kifinomult gasztronómiája és állandó lendületben lévő sportélete is magával ragad. A fővárosban több mint 15 sportághoz kapcsolódóan, 1000 ingyenes sportpark és közösségi sportpálya található, és megannyi egyéb sportolási lehetőség.

Budapest messze híres vendégszeretetét mi sem bizonyítja jobban, mint a városban található több mint 600 szálláshely magas minősége. 

Budapest ma nagyjából kétmilliós metropolisz és arra vár, hogy felfedezzék.

Budapestről regényeket lehetne írni. Úgy gondolom, Európa egyik legszebb városa. Budapest Magyarország fővárosa, ami egyben a legnagyobb és legnépesebb városa. Rengeteg központ található itt: Budapest a politikai, a kereskedelmi, az ipari, a kultúriális és a közlekedés központja Magyarországon. Rengeteg külföldi idegenforgalmi célpontja is. Az Euromontior International felmérése szerint a világ 27, míg Európa 7. leglátogatottabb városa. Több világörökségi helyszínt is megcsodálhatunk itt, hiszen a Duna-part látképe, a Budai Várnegyed, a Hősök tere, a Millenniumi Földalatti vasút és az Andrássy utat mind megtalálhatjuk ebben a gyönyörű városban.

Rengeteg kitüntetést kapott ezen kívül a város:

  • A világ 100. legnagyobb GDP-jét termelő városa
  • Az Amerikai Forbes magazin állítása szerint Budapest a 7. legidillibb európai város
  • UCityGuides a világ 9. legszebb városának sorolja
  • 1,3 millió ember véleménye szerint Budapest a világ második legjobb városa

Érdemes megemlíteni, hogy itt található a világ legnagyobb termálvizes barlangrendszere, Európa legnagyobb zsinagógája,a világ legnagyobb parlamenti épülete, valamint Közép- és Kelet-Európa legtöbb bevásárlóközpontja.

Hatalmasat lehet barangolni, hiszen rengeteg felfedeznivaló akad ebben a gyönyörű városban.

Városliget

A főváros kedvelt kulturális centruma és pihenőhelye a XIV. kerületben. A millennium idején épült meg ezen a területen a Hősök tere, a Vajdahunyad vára, a mesterséges tó, a Vidámpark, a Műjégpálya, a Fővárosi Nagycirkusz, a Széchenyi fürdő, a Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok is.

Számos műemléket látogathatunk meg városunkban.

Megtekinthetjük az első gótikus palotát, ami Nagy Lajos, Zsigmond király és Mátyás király uralkodása idején épült. Egy fényes, európai rangú királyi lakhely volt a Budavári palota. Megcsodálhatjuk a világörökség egyik építményét is, a Citadellát, ami a Gellérthegy népszerű kirándulóhelye. A Gresham palota a magyar szecessziós építészet kiemelkedő épülete, ami a londoni The Gresham biztosítótársaság budapesti székházaként épült. A Halászbástya csúcsos süvegű kőtornyai a hét magyar honfoglaló vezért szimbolizálják, neoromán stílusban. A neve arra utal, hogy a várfalnak ezt a részét halászok céhe védte. A Duna partján áll az ország legnagyobb épülete, az Országgyűlés állandó helyszíne, a neogótikus stílusban épült Parlament. Az épületegyüttes, a Vajdahunyad-vár a külföldi és hazai turisták városnéző programjában, a közeli Hősök terével együtt kihagyhatatlan látványosságként szerepel születésétől napjainkig.

Ha Budapesten jár az ember kihagyhathatatlan, hogy végigsétáljon a Duna-parton. A budai Duna-part mentén ellátogathatunk a Döbrentei térre és a Szent Gellért szoborhoz, ami az Erzsébet-híd kanyargós lehajtója alatt fekszik. A magyarokat mindig szerető Erzsébet királyné bronzszobra és a Rudas fürdő tőszomszédságában lévő nyitott szórakozóhely várja a turistákat. Érdemes a Fő utca és Vízvárosról is pár szót említeni. A mára már műemléknek számító Fő utca Buda egyik legfontosabb kereskedőutcája volt a XVIII.századtól. A Buda ostroma alatt teljesen lerombolt Víziváros a Várnegyed alatt helyezkedik el. Jellegzetessége, hogy az itt található barokk épületeik ma már Budapest építészeti örökségének részei. Ha itt járunk, érdemes a Szervita téri templom eklektikus stílusú homlokzatát érdemes megtekinteni.

A Pesti Duna-part oldalán is rengeteg nevezetességeket vélhetünk felfedezni. A Március 15. tér a magas, klasszicista stílusú lakóházakról híresek, amik a 19. század elején épültek. A tér déli oldalán a több mint 100 éve nyílt Mátyás Pince étterem, míg jobbra nézve a Gellért-hegyet és a Citadellát láthatjuk. Itt áll még az ország legnagyobb épülete, ami 691 helységből áll. A neogótikus stílusban épült Parlament az Országgyűlés állandó helyszíne. A 2-es villamos északi végállomása a Jászai Mari tér. Azért is érdekes ez a hely, mivel a II. világháború alatt a német hadsereg által épített bunkerrendszer húzódik ott. Kis része nyilvános csak. A látogatható részben egy földalatti művészeti galéria kapott helyet. A Vigadó téren található Budapest legújabb nevezetessége a Kiskirálylány-szobor, illetve a Vigadó épület, ami híres koncert- és bálteremként szolgál.

 

Helyszínek

Menetrend
Csoportkör 2021. március 24-31.
Döntő 2021. június 6., Ljubljana
Sorsolás
2020 dececember 10.
Egyenes kieséses szakasz
2021. május 31-június 6.